+36 20 9715341

Gyakran ismételt kérdések

Hogyan válasszam ki a rendezvényemhez leginkább megfelelő tűztánc műsort?

Minden rendezvénynek megvan a saját „személyiségtípusa”. Elegánsabb, vagányabb, családias hangulatú, több száz fős, hagyományőrző vagy modern. Ezeket álltalában az öltözék és a zenei világ határolja be. Csapatunk műsorai különböző jelmezekből és zenei anyagból állíthatók össze. Nézzen szét a műsorok között, vagy vegye fel velünk a kapcsolatot és segítünk tájékozódni.

Hogyan válasszak a tűzzsonglőr társulatok között?

Figyelje meg, hogy a galériában a videók és fotók milyen minőségűek. Ha egyértelműen több, különböző helyszínről vannak felvételek, az garancia lehet arra, hogy elégedett megrendelők állnak már mögöttük. A jelmezek gyakran elárulják, hogy igényes, átgondolt és minőségi produkcióról van e szó. Fontos, hogy a zeneválasztás megpróbálja kielégíteni a közönség generációs és ízlésbéli különbözőségét úgy, hogy a sokféleség mellett jól megszerkesztett legyen és harmonikusan építkezzen. Érdemes olyan zsonglőröket választani, akiknek az előadóművészetben is van tapasztalatuk. Vannak lelkes, technikában hiányos, valamint technikai tudásban magas, de színpadi jelenlét szempontjából alacsony energiaszinten dolgozó tűzzsonglőrök. A kettő közötti úton megtalálhatóak azok a fellépők, akik figyelik a közönség rezdüléseit, és másodpercek alatt hoznak művészeti döntést, hogy épp mire van szüksége a nézőseregnek. Egy kis interaktivitás, egy kis tánc, egy kicsit veszélyesebb, bonyolultabb zsongőr trükk, egy partner elem, ami erősíti a kapcsolatot a fellépők között. Egy tapasztalt előadó soha nem csak a saját szórakoztatására csinálja a műsort. Ha megfigyeli a videókban a fellépők és a nézők arckifejezéseit, magabiztosan el tudja dönteni, hogy kivel szeretne dolgozni. Amennyiben az aSerduS társulata szimpatikus önnek, vegye fel velünk a kapcsolatot vagy kérjen árajánlatot.

Mennyibe kerül egy tűzzsonglőr csapat?

Fontosnak tartjuk, hogy ha már valaki úgy döntött, hogy tűzzsonglőrök színesítsék a rendezvényét és csapatunkat is szimpatikusnak találja, akkor megtalálhassa az árban neki megfelelő műsorcsomagot. A sztenderd tűzzsonglőr előadások 60.000 Ft-tól 300.000 Ft-ig különböző kategóriákba vannak sorolva, attól függően, hogy a megrendelő hány fellépőt, milyen műsoridőt szeretne, és a nyílt lángú eszközök mellett milyen pirotechnikát, tűzijáték elemet veszünk igénybe.

Teljes sötétség kell a tűzshow-hoz?

A tűzszínház kezdési időpontját a napnyugtához érdemes igazítani. A megfelelő kezdési időpontot érdemes munkatársainkkal egyeztetni. Teljes sötétség azonban nem ajánlott, mert a művészek mozdulatai és a jelmezek akkor érvényesülnek, ha kapnak külső megvilágítást. Ez lehet közterületi vagy színpadi megvilágítás. Előzetes egyeztetés követően, akár társulatunk is biztosíthatja a fénytechnikát.

Beltéren is lehet tűzzsonglőr előadás?

Tűzzsonglőr műsoraink kül- és beltéren egyaránt megvalósíthatóak. Belső tereknél minimum 5 méteres belmagasság, és folyamatos szellőztetés szükséges. Fontos, hogy a füstérzékelőket és tűzjelzőket kikapcsoljuk a műsor ideje alatt és az azt követő 15 percben.

Mekkora területre van szükség?

Kültéren minimum 7m X 7m-es, csúszás és akadálymentes terület. Épített színpad esetén a színpad belmagassága legyen minimum 5m, ellenkező esetben a színpad előtt ajánlott a tüzes show elhelyezése.

Télen is megrendelhető a tűzshow?

Igen. Az év mind a négy szakában, ünnepnapokon (szilveszter, karácsony, nemzeti ünnep) is megrendelhetőek a műsorok.

Milyen hosszú egy tüzes fellépés?

Műsoraink 10 és 30 perc között mozognk. Az általunk ajánlott, ideális műsoridő a 20-25 perc. Ennyi idő alatt ízlésesen és dinamikusan fel lehet építeni egy műsort, amit pont akkor fejezzük be, amikor még szeretné a közönség élvezni. Így tudunk magunk mögött hagyni magas energiaszintet a nézőkben. Az ennél rövidebb, 10-15 perces tüzes műsort 1-2 fellépővel ajánljuk. Ilyenkor csak a leglátványosabb eszközöket vonultatjuk fel. Természetesen ezek is teljes értékű előadások, tömörebb verzióban. A 30 percnél hosszabb tüzes előadást érdemes egyéb produkciókkal, akár bűvészettel vagy élőzenével kiegészíteni, hogy ne váljon monotonná. A mai kor nézőinek figyelmét ennél hosszabb látvány műsorral már nehéz fenntartani. Vendégvárásnál szokott 1-2 órás tüzes műsor lenni a megrendelők kérése, attól függően hány főre számítanak. 1000-1500 fős rendezvénynél körülbelül 90 percig tart a vendégfogadás. Ilyenkor 4 zsonglőr felváltva dolgozik, hogy folyamatos maradjon a lángoló eszközök használata. A tűzzsonglőr eszközöket mindig újra kell mártani a gyúlékony anyagba. Számunkra fontos megrendelőink elégedettsége, ezért is javasoljuk, hogy mindenképpen vegye fel velünk a kapcsolatot az előzetes egyeztetéshez. Hisszük, hogy sok megrendelői kérés teljesíthető, de előadóművészeti vállalkozóként akkor maradunk megbízhatóak, ha a szakmai és kivitelezési szempontokat minden esetben figyelembe vesszük.

Megrendelőként biztosítanom kell-e hangtechnikát a fellépéshez? Vendégváráshoz is?

Tűzzsonglőr előadásainkat és a vendégváró fogadásokat is minden esetben zenei kísérettel adjuk elő. A hangosításnak megfelelő hangerővel és minőségben, a táncosok és a közönség számára is jól hallhatóan kell működnie. Minimum 2 db egymással szinkronizálható, térhangosításra alkalmas hangfalra van szükségünk! Nem megfelelő hangtechnika esetén, a szerződésben kötött feltételek mellett a műsort nem áll módunkban megtartani. Amennyiben a megrendelőnek nem áll rendelkezésére a megfelelő hang- és fénytechnika, társulatunktól bérelhető a berendezés. A műsor zenéjét minden esetben Mp3 formátumban, pendrive-on visszük a fellépés helyszínére.

Milyen stílusú zenékre dolgoznak a tüzesek?

Fontos, hogy a zeneválasztás megpróbálja kielégíteni a közönség generációs és ízlésbéli különbözőségét, úgy, hogy a sokféleség mellett jól megszerkesztett legyen és harmonikusan építkezzen. A sztenderd aSerduS tűzzsonglőr műsorok olyan zenei összeállításra épülnek, amiben a közönség minden tagja megtalálja a neki kedves műfajt (mint például a nagy rock slágerek, az elektroswing, az ethnopop vagy a worldmusic). Az egyedi műsorösszeállításnál pedig Ön választhatja ki a zenei aláfestést az alábbi lehetőségekből: aSerduS TűzShow (electroswing, alternative rock, underground, popular) aSerSzüzek (folk, balkáni, keleti és világzene) Rock Legends With Fire (hard rock, alternatív rock) Boogie night (retro, 80's 90's slágerek) Élőzenés koprodukció zenekarokkal (folk, pop és katona és dobzenekarok)

Igazi tűzzel dolgoznak?

Igen. Gyakran halljuk, hogy biztosan hideg tűzzel dolgozunk. Olyan sajnos nem létezik. Sok óra gyakorlás az eszközökkel, és bátorság. Ez a titok.

Milyen anyagokat használnak? Fröcsköl?

Tiszta petróleum, likopódium (korpafű), titániumpor, feketelőpor- KNO3 (szikraszökőkút), foltbenzin, alkonek. Az eszközöket bemártás után alaposan folyadékmentesítjük, így szinte egyáltalán nem fröcsköl. Beltérre olyan tűzzsonglőr eszközök valók, amik kisebb felületen szívják magukba a felsorolt anyagokat, így biztonságosan lehet velük játszani.

Tűzvédelmi szempontból biztonságos a tűztánc előadás?

A több éves tapasztalat és az eszközök használatának, eloltásának technikája biztonságot nyújt mind a fellépők, mind pedig a nézők számára. Fontos azonban, hogy a megrendelő a technikai leírásban feltüntetett igényeknek maximálisan eleget tegyen. Társulatunk vezetői tűzvédelmi szakvizsgával rendelkeznek, hiszen a rendezvény részvevőinek biztonsága mindennél fontosabb.